A válás.

Singer Magdolna (2010) azt írja, hogy a „válás érzelmi és fizikai megterhelése meghaladja még a házastársunk halála által okozott szenvedést is. Nehezebb a gyászfeldolgozás is. A válás esetében ugyanis mindenki életben marad, kivéve a házasságot…”

Gyermekként nem érthető

A válás gyermekszemmel érthetetlen, sokszor haragot, dühöt, félelmet, vagy visszahúzódást vált ki. Megjelenik a „kiszerettetek belőlem”, vagy a „nem voltam elég jó” érzése. Ugyanúgy, ahogy a halál utáni gyászfeldolgozásban, itt is megfigyelhetők a megküzdés szintjei: a tiltakozás, a tagadás, a düh, az alkudozás, majd hosszú idő után az elfogadás. Több kutató megerősíti, hogy körülbelül 2 év az az idő, amíg a feldolgozás békésebb szakaszba nem ér.

Látványos küzdelem

Egy kisfiúra gondolok, aki elkeseredett harcot vívott azért, hogy napjával átmelegítse a szüleit, és újra összekösse őket. Az első rajzon, ami a válás időszakában készült, nagyon jól látható a teljes elkülönítés, az anya is (balra), az apa is (jobbra) külön házakban élne, messze egymástól. Ő apánál látható, bár ebben az időszakban (is) az édesanyánál él. Sohasem mondott le békítő szándékáról, de vágyait a „realitáshoz” igazította. Kívánságai a képzeletbuborékokban jelennek meg, egy két éves feldolgozási periódus után.

„Az első képzeletemben vannak a titkok, amik érdekelnek. A második már a folytatás, itt anyával vagyok, a harmadik pedig a házunk. Itt már teljesül a kívánságom, együtt vagyunk bent a házban, apa, anya és én.”

Költözködés/ óvodaváltás

A költözködés, az óvodaváltás, de akár a csoportváltás is jelentős stressz-faktor a gyermekek életében (is). A gyerekek nagyon szeretik a kiszámíthatóságot, a stabilitást, a sok történés hátterében jelen lévő nem-változást. Sokszor nehéz az elszakadás veszteségét feldolgozni, a megszokott hely, illatok, terek elhagyását, de főképp a kialakult barátságokból, bizalmi kapcsolatokból való kényszerű kilépés terheli meg őket. Ők maguk sem hiszik, hogy „lesz majd másik barátod!”, jó lesz a másik csoportban is, hacsak, nem egy lehetetlen helyzetből érkeznek meg.

„…a régi óvodára gondoltam, meg az ottani barátnőmre.”- mondja ez a nagylány, aki  a sokadik költözködés után került egy másik csoportba. Nehezen talált új barátokat, és sokáig fájlalta, hogy „elszáradt” a régebbi barátsága.

Egy kisfiú is a korábbi óvodai társára emlékszik, miközben gyönyörűen megtalálta társát az új csoportban is. A két jelentős barátság ihlette ezt a rajzot, öröme, vidámsága csak e kettő hasonló érzelmi töltéséből fakadhat.

“Itt az én ötéves születésnapom, és ez olyan-olyan jó volt! Hát, pont ötéves voltam, még a másik oviban, és akkor, lett egy nagyon – nagyon jó barátom. És képzeld, eljött születésnapomra, és én olyan boldog voltam, hogy végre van egy ilyen igazi barátom, olyan, mint itt is …”

Mi, felnőttek nagyon sokat segíthetünk a gyermekünknek a változásokban. Segítségükre van, ha a fő változáson kívül nagyon sok minden nem változik, mint a szokások, ételek, a mindennapi ritmusok. A változások fő elsimítója a felnőtt, mintájával, megküzdési stratégiájával igazi példát adhat, hogyan lehet „ennyi nehézséggel” megbirkózni. A gyerekek, a társak segítsége csak ezután érkezzen, érkezik. Katalizátorként kell segítenünk a gyerekek egymás felé fordulását, és semmilyen körülmények között sem szabad kiszolgáltatni egymásnak őket. Minél „elveszettebb” az újonnan érkező, függetlenül attól, hogy ő már nagycsoportos, mindaddig szüksége van a felnőtt segítségére, amíg meg nem találja a helyét.

Singer Magdolna(2010): Vigasztalódás a gyászban. Jaffa Kiadó, Budapest

A cikk előző részeihez kattintson ide!

Veszteségeink I. – Stressz, jelek, gyermeki gyász

Veszteségeink II. – Gyász gyermek szemmel