Cikkem harmadik, befejező részében a testvéri kötelék iskolás korban való jelentőségét és megjelenését vizsgálom meg részletesebben. Hogy is éli meg egy iskolás gyermek, hogy testvére van? Hogyan tud ő segíteni? Hogyan tudnak részt venni a családi életben kicsik és nagyok egyaránt?
Testvér iskolás korban
Az iskoláskor természetesen felelős magatartása kiterjed a testvéri kapcsolatra is. A nagyot meg nem terhelő időben és helyzetben sok mindent ráruházhatunk. Segít a kicsi(k) ellátásában, rövid ideig tartó vigyázásukban, irányítja, szervezi a játékot.
Ilyenkor leginkább arra vigyázok, abban segítem őket, hogy megtalálják a játék és a nem játék közötti határt. Így sokszor csak egyetlen kérdést teszek fel, amikor számomra már „vadulássá” változik a helyzet: „Ez még játék?” És meghallgatom mindegyik felet! Olykor meglepően éretten tudnak válaszolni, hogy mitől változik a játék fájdalommá, haragos odacsapássá. Rövid átgondolás után újra megpróbálkoznak finomítani a játékon, képesek jobban tekintettel lenni a másikra.
Közös élet
9-10 évesen már igazi egymásra figyelés formálódik, megjelennek a közös titkok, a „más nem hallhatja beszélgetések”, a közös összefogás valami ellen, vagy valamiért. Az utóbbi remélhetőleg egyre többször, ha rá tudunk világítani a különbségre. Olykor közös lesz a baráti társaság is, ami újabb megtartó erőt jelenthet.
A serdülő- és a felnőttkor már a testvériség igazi értelméről szól: arról az elkötelezettségről, ami a szeretetteljes kísérésről szól. A szülők „dolga” pedig, hogy mint pár egymás felé forduljanak, felkészüljenek a nagyszülői feladatokra, és megerősítsék a kísérők szerepét: a testvérekét, az unokatestvérekét, a keresztszülőkét, hogy jó kezekben tudhassák, hagyhassák „Kincseiket”.