Menu

Testvérek, az elkötelezett „életkísérők” I.

2018-08-14 - Cikkek, Segítség és fejlesztés
Testvérek, az elkötelezett „életkísérők” I.

Test és vér…. Olyan kötelékek, amiket nem kezdhet ki semmilyen erő, konfliktus, neheztelés, harag…. Kötélerős kötés. Mindig, minden helyzetben.

Tényleg mindig és minden helyzetben ilyen erős a kötelék? Tudnak erről maguk az érintettek is?

Mit is kellene nekünk felnőtteknek tennünk, hogy jobban elfogadják, szeressék egymást? Hogy ne veszekedjenek annyit? Hogy megbékéljenek egymással?

 

Annak idején

A régmúltban nagyon egyértelműen rendelkezett a szokásjog: az első örökölte a vagyon nagy részét, s kapott beavatást a család ügyeibe, titkaiba. A többieknek is kijelölt pályájuk volt. Az utolsó lány dolga volt a szülők ápolása.

Manapság nincsenek írott, merev szabályok, de mégis úgy érezzük, hogy valamilyen szinten van létjogosultsága mindannak, amihez az elődeink tartották magukat. Elvárások vannak, amik tovább élnek, és a forma sem lehet más, az elsőszülött kapja a legtöbbet, amíg a kicsi meg nem érkezik.

 

Jön a trónkövetelő

„Mindent” odaadunk az elsőnek: időt, figyelmet, a legjobbat mindenből, saját kereteink között. A második több rutint, de talán kevesebb időt, és másfajta figyelmet kap. Mindig változik valami…

De a legnagyobb számára látszólag véglegesen elvész az a fajta szoros együttlét, amit megkaphatott, ameddig nem volt a „kicsi”. Sokszor úgy érzi, állandó riadókészültséget kell fenntartania ahhoz, hogy kivédje a „távollétében”, akár alvásidejében a kicsinek juttatott plusszokat. Képes olykor a végsőkig elvinni a dolgokat: bántja a kicsit, vagy bántja önmagát (pl. nem eszik, vagy nem játszik, nem alszik…)

Így ír egy édesanya: „Kislányom nálánál 2 évvel fiatalabb öccse megérkezése után nem hajlandó délután aludni, ami egyértelműen abból fakad, hogy nem kíván teret adni a kicsivel való külön foglalkozásnak.”

Ennek a kislánynak „ellenőrizni kell” a szülők minden lépését, egy percre nem csukhatja le a szemét… Milyen igazságtalanság történne, ha ő nem lenne résen?

El tudjuk képzelni, milyen fárasztó lehet mindez egy kisgyermek számára? És innen már csak egy lépés, hogy megjelenjen egy kialvatlan, fáradt, nyűgös, hisztis gyerek, a „másik oldalon” pedig egy kialvatlan, fáradt és tehetetlen szülő…

Testvér

Visszatérés a testvér életkorába

Ha perspektívájában nézzük a testvéri köteléket, akkor minden egyes életkornak megvan a maga testvér-specifikuma: természetes konfliktusa, és annak feloldása. Ha a legnagyobb szemszögéből figyeljük meg a folyamatot, akkor a kicsi várása az első lépés. Az édesanyával, a családdal együtt megélt öröm, a várakozás, a kisgyermek szempontjából még nem belátható következményekkel.

A környezet, a tér átalakítása, mint bevezető, aztán a kicsi tényleges megérkezése, és az anyával való együttléte regresszióra csábítja a nagyokat. Ők is kicsik szeretnének lenni, cumiznak, gügyögnek, babásan viselkednek, átveszik a kicsi „eszköztárát”. Én engedem ezt a korban való visszaugrást azzal, hogy mindig, minden egyes alkalommal visszajelzem a nagynak, hogy úgy látom, ő most kicsi szeretne lenni. Bármikor tehet úgy, mintha kicsi lenne, de azzal együtt jár az is, hogy nem tudok vele legózni, építeni, sétálni menni, játszóterezni, úgy kell vele bánnom, és úgy kell hozzá beszélnem, mint a kicsihez.

Megnyeri a kicsi privilégiumát, de „elveszti” a sajátját. Hamar rájön ő is erre. Ha újra nagy szeretne lenni, mindig „lezárom a kicsi korszakot”: „Látom, újra nagylány/nagyfiú vagy, hallgatlak, mit szeretnél, hogyan folytassuk”.  Egyre inkább kezébe adom a döntést: kicsi akar lenni, vagy „nagy”. Ne kételkedjünk a válaszban (legalábbis hosszú távon ne)!

 

A folytatáshoz kattintson ide!

Testvérek, az elkötelezett „életkísérők” II.

Testvérek, az elkötelezett „életkísérők” III.