Minden 6. évükhöz közeledő gyermek életében felmerül a kérdés, hogy fizikailag, érzelmileg, kapcsolatteremtő képességeiben és értelmileg egyensúlyban van-e önmagával. A maga természetességében alakuló belső fejlődés, integráltság megengedi-e, hogy képes legyen kreatívan, önmagát jól „használva” egyedül és csoportban is jól játszani az óvodában, megfigyelhető-e, hogy érdeklődése egyre inkább a külvilág felé fordul, sokat tud és szeret tanulni a világból, s mindehhez képes viszonylag kiegyensúlyozott érzelmi állapotot biztosítani.

A tanulás igazi alapja

Minden tanulásnak alapja a játék, a mese, a zene –tánc, a mozgás, a rajzolás, valamint a felnőttekkel és az azonos korúakkal kialakított „szélsőségmentes” kapcsolat. (A szélsőségesség ugyanis megakadályozza a gyermeket abban, hogy egyrészt önmagával békességben és jól működjön, másrészt kortárskapcsolatait, és a felnőttekkel kialakított kapcsolatát harmonikussá, kiszámíthatóvá tegye.)

A játék és a tanulás is (két különböző szinten) a gyermekek önmagukkal és a tárgyi világgal való kapcsolatát, a felnőttekhez és a kortársakhoz fűződő való viszonyát határozza meg. Aki jól tud játszani, az ugyanilyen jól fog tudni tanulni. A játékban, ha az szabad és sok lehetőséget nyújt, a gyerekek „megtanulják” önmagukat, visszajelzéseket kapnak saját reakcióikról, megtanulnak másokkal együtt lenni és kooperálni, és megtanulják „jól használni” a felnőtt támogatását. A játékban a gyermekek a világot, és annak rendszerét, összefüggéseit ismerik meg.

Társasjáték

Akár a szerep,- akár a társasjátékokban felismerik az ok-okozati összefüggéseket, kipróbálhatják a szerephez tartozó viselkedési formákat, láthatják saját viselkedésük hatásait másokra, a tárgyakra és önmagukra. Óriási mennyiségű információt képesek befogadni, tárolni, és új helyzetekben használni. A játékban megszületnek a szabályok, a rendszerben gondolkodás, a folyamatok átlátása, az előrelátás, a tervezés izgalmas, kreatív, egyéni és szabad lehetősége. A gyerekek megtanulnak egymáshoz alkalmazkodni, egymást segíteni, győzni és veszíteni, de leginkább kooperálni. Mindezek alapját adják az iskolában, és a későbbiek során is a megoldásközpontú gondolkodásnak, a rendszer-látásnak, elősegítve konkrétan az írás- olvasás- számolás rendszerének megértését.

A mese

A mese alakítja a gyermekek beszédfejlődését, gazdagítja szókincsüket, mintát ad a konfliktusmegoldásra, segít a jövő-tervezésben. Az igazi mesék (népmesék, Benedek Elek, Vass Albert, Móra Ferenc, Grimm meséi) megtanítanak a többszöri próbálkozás fontosságára, a kudarcok elviselésére, a reménytelen helyzetek reménytelivé változtatására, és tökéletes erkölcsi mintát szolgáltatnak a jó és a rossz megkülönböztetéséhez. A sok-sok mesehallgatás kedvet ad a gyerekeknek majdan az olvasáshoz, az izgalmas történetek összefűzéséhez, ami gyakorlottá teszi őket az összefüggések felismerésére.

Zene és mozgás

A zene, az éneklés, a tánc alakítja a gyermekekben azt a belső ritmust, ami segíteni fogja őket az olvasás-, írástanulás szakaszában, hogy könnyedén formálódjanak a hangok szótagokká, a szótagok szavakká, s a megtalált ütemben alakulhassanak a mondatok.

Az óvodások és a kisiskolások számára is minden rajzi és írásos kifejezésnek az alapját a nagymozgások képezik. Csak a „nagyban” lemozgott /átmozgott mozdulatok tanítják meg az idegrendszert a majdani kisebb térben, a papíron megszülető finom, kisívű mozgásokra, először a rajzban, aztán az írásban.

A mindennapokban

Arra bíztatjuk Mindannyiukat, hogy az óvodai éveket sok-sok örömben megélt mozgással, zenével, igazi mesével, játékkal tegyék feledhetetlenné. Mindezek bizton kialakítják a gyerekeknek azon képességeit, amikre az iskolában szükségük lesz. Minden túl direkt gyakoroltatás, a sémákba való bezárás (színezés, feladatozás), túlságosan széttöri a rendszerben való átfogó, átlátó, kreatív gondolkodásmódot, erőteljesen megszabva és beszűkítve a gyermekek természetes belső kibontakozását. A sok gyakorlás és gyakoroltatás az iskola feladata, az óvodáé a játék, a játék, a játék, és a mese, a zene, a mozgás!