Rátalálás a Varázsjátékok varázsos világára az iskolában.

 

 

A minap egy magas, hosszú hajú, vékony, kedves arcú, szelíd ötödikes kislány járt nálam. Azért érkezett hozzánk a Nevelési Tanácsadóba, mert nehéz a matematika, az írásbeli dolgozatok rendre rosszul sikerülnek, az osztályfőnök kislétszámú osztályba tanácsolja. Nevezzük a kislányt Ilkának.

A vele és az édesanyjával folytatott beszélgetésből hamar kiderül, ennél gyötrőbb a probléma. A matematikából felmentett kislány botladozik a helyesírás szabályrengetege között, sikerélménye egyáltalán nincs. Ha lehetne, láthatatlanná válna az osztályban. De a többiek „színre fütyülik”, gúnyolják, csúfolják, szavakkal kegyetlenkednek vele, ellehetetlenítik a helyzetét, kiközösítik az osztályból.

Mindannyian tudjuk, hogy ez csak a felnőtt tudtával és beleegyezésével történhet meg. A felnőtt tehetetlensége magával hozza a gyermekek pozitív hozzáállásának hiányát.

Elkeseredetten ültem a székemben, mert nagyon fájt mindaz, amit hallottam. Hideg, tehetetlen és ezért kegyetlen integráció- gondoltam magamban- „kifelé integrálás”.

A teremtett térben

Hogyan valósulhatna meg egy „Ilkás integráció”? Ilkának először lélekben teremtenék teret, hogy ebben a megteremtett térben megtalálja a helyét. Csak a bennem megszülető biztonság, védettség engedné meg ennek a kislánynak, hogy elfogadhatónak, szerethetőnek érezze magát. Ebben a bennem megszülető térben, az elfogadás és ráfigyelés fényében látom meg Ilka „osztályozhatatlan” csendességét, jólelkűségét, szelídségét és az irreális teljesítményektől való fizikailag, lelkileg, szellemileg kizsigerelő szorongását.

Ez a szorongás csak a bennem és általam teremtett térben nyitható ki. Az osztályt is az én elfogadásom segíti abban, hogy elfogadja Ilkát. Megértése megteremti bennem azokat az eszközöket és módszereket, amik az ő szintjéhez igazodnak. Nem hasonlítom már senki máshoz, ő önmagában létezik számomra. Ha tényleg őt akarom látni, képességeivel együtt, akkor meg kell fogalmazódjon bennem egy „külön tanmenet”, az Ő tanmenete, mint egyedüli mérce az értékelésben. Hamar rájövök arra, hogy az alapkészségei állandó edzése mellett, az osztály életében „nyugtatóként” használható nyugodtságát, csendességét, kiszámíthatóságát, jelenlétét, kedvességét „ragyogtatnám” meg.

A megfelelő eszköz

Ekkor hívnám segítségül a nem csak Ilka számára sok lehetőséget tartogató Varázsjátékokat, amik főként óvodás és kisiskolás korban nyújtanak az önértékeléshez, önelfogadáshoz, önszeretethez olyan felületet, amin minden gyermek egyedien tud dolgozni. Felső tagozatban a kiskamaszoknak és a serdülőknek megalkotott közös képzeletjátékok töltik be ezek szerepét. Ehelyütt a Varázsjátékokról szeretnék írni, szeretném bemutatni ezeket.

A Varázsjátékok alapját adják a Szocioemocionális Pedagógiai Terápiának (SZPT), melynek fő célja az iskolás korban, hogy a gyermekek számára nehéz terheket jelentő kognitív munkát megalapozzák, jól bírhatóvá tegyék: érzelmileg és szociálisan egyaránt.

Kiegyensúlyozottan

A jó teljesítményhez egyrészt stabil, kiegyensúlyozott érzelmi világ, jól működő képzelet, memória és figyelem szükséges. Másrészt egyre jelentősebbek az iskolai évek során a kapcsolatok, míg az első két osztályban inkább a felnőtt –gyermek kapcsolat, majd, mint Mérei Ferenc írja, a harmadik osztálytól előtérbe kerülnek a kortárskapcsolatok. A kapcsolatok megtartó ereje, „jó működése” olyan hálózati mintát ad a gyermekek számára, aminek analógiájára kiépítheti, bővítheti kognitív tudását (információs hálózatát). A biztos társkapcsolatok ugyanis sokfajta, széles spektrumú kommunikációt tesznek lehetővé egymás között, a kapcsolati nyitottság pedig az információ befogadására való nyitottságot feltételezi.

Ennek következménye, hogy az akár gyermektől, akár felnőttől érkező információ, tudásanyag befogadható, könnyen feldolgozható és továbbadható. Tehát az érzelmi kiegyensúlyozottság, a szociális biztonság tudásbeli gyarapodáshoz vezet. Minden kiközösített, iskolai zaklatást megélő gyermek saját védelmében egészen szűkre húzza lélek-határait, lehetőség szerint áthatolhatatlan falakkal. A falakon belül kialakít egy olyan világot, amiben elviselhetővé teszi saját maga számára az életet, de realitáskontroll híján puszta menekülő hellyé változik.

Saját világ

Ebbe a világba sem követeléssel, sem büntetéssel, sem elmarasztalással nem lehet eljutni. Ez a világ- még egészséges esetben- kapcsolatot tart fenn a külvilággal, a realitással, de ha túlságosan zár a személyiség, az önmagába zárt fantáziavilág már nem segíti a fejődést, a problémahelyzetekkel való megküzdést.

Ehhez a világhoz a szimbolikus világ képei, szavai érkeznek el, a mesék, a mondák és a nyelvezetüket használó Varázsjátékok. A Varázsjátékok lehetőséget adnak a gyermekeknek teljesítménykényszer nélkül önmagukra figyelni, megfogalmazni a lelkükben megszülető érzéseket, képpé formálva azokat lerajzolni, amiből újra megszülethetnek a mások számára is érthető szavak. E szavak a felnőttnek átadva, a realitásba érkeznek. A felnőtt a maga valóságos jelenlétével segíti a gyermeket a realitásban megmaradni, aki így egyre nyitottabbá válik, s a felnőtthöz fűződő biztonságos kapcsolatát használja fel mint mintát, a többiekkel kialakítandó kapcsolathoz. A felnőtt figyelmi terében befogadott szavak, elfogadottságuknál fogva „visszaemelhetők” a saját lélek-térbe, mintegy elfogadva sajátként. A sajátként visszafogadott érzelmek óriási magabiztosságot, önérték-növekedést és legfőképp hitet adnak a gyermek számára, hitet önmagában és a világban.

Lélek és valóság

A lélekfolyamat felvázolása után nézzük meg, mi történik konkrétan a valóságban. Egy nem túl nagy létszámú osztályban (kb. 20 fő, vagy osztálybontásban, mint pl. a nyelvi órákon), tág, szabad játéktér megteremtése után üljünk le körben a földre (kis szivacsokra, párnákra vagy szőnyegre). Hívjuk meg a gyermekeket egy olyan játékra, amiben bármit elképzelhetnek, bármik lehetnek.

Válasszunk egyet a sok-sok Varázsjáték közül (melyek megtalálhatóak a megjelent kötetekben) amelyik az aktuális állapothoz, nehézségek megoldásához nyújt segítséget, majd meséljük el a játék meséjét, és engedjük, hogy a gyermekek szabadon elképzelhessék, elmozoghassák a játékot, hogy a játék után megkérdezhessünk mindenkit, hogyan érezte magát, mivé változott, mi történt vele. Az élménymegosztás után teremtsünk lehetőséget arra, hogy a gyermekek lerajzolhassák mindazt, amit le szeretnének rajzolni abból, amit átéltek. A játékfolyamat nagy ereje a személyes rajzi élménymegosztás, amire érdemes nagy-nagy figyelmet fordítani. Hallgassuk meg egyenként a gyermekeket, mit rajzoltak, milyen történetet mesélnek a rajzukról.

Tanuláshoz lélek-energia

Délután, a napközis foglakozások megkezdésekor mindazok, akik elmesélték már a rajzukat, elkezdhetnek a tanulással is foglalkozni. A jól kialakított játékfolyamatból kialakul egy nyugodt, összpontosításra képes, türelmes, biztos tanulási folyamat. Lassan megszűnnek a fegyelmezési nehézségek, a gyermekek kipihentek, koncentráltak, összeszedettek, így jobban tudnak figyelni az adott feladatra, és sokkal készségesebbek társaik segítésében. A játékban átélt szimbolikus képek napokra témát adhatnak a rajzoláshoz, a közös játékhoz.

Ha Ilka játszhatna…

Ha Ilka Varázsjátékot játszhatna, lassan megélhetné, hogy helye és szava van a csoportban, osztályban. Képes lenne jobban értékelni és használni saját képességeit. Képes lenne félelem nélkül együtt lenni a többiekkel, és az eddig váratlan támadásokat kivédendő energiáit a neki összeállított feladatokra összpontosítani. A csoportjátékok megerősítő közegében részesévé válhatna annak a közös örömnek, ami egybekovácsolja az egész csoportot.