A légzés vitán felül elengedhetetlen az élethez. Azonban mi a helyzet a légzés fajtáival? Miért is számít annyira, hogy gyermekünk hogy lélegzik? Milyen, akár hosszútávú hatásai lehetnek a rossz légzésnek?

„És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellet vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké.” (1Móz. 2,7)

Légzés

Szülővé válásunk folyamatában a saját és gyermekünk érdekében általában lényegesen nyitottabbá válunk és mélyebben szeretnénk megismerni az élet és testünk működéseinek azon területeit, melyeket addig – kizárólag a felnőtt szemével – természetesnek véltünk. Ilyen például az orrlégzés, amelynek jelenléte annyira természetes, hogy nem figyelünk rá eléggé, hiszen ha nem is működik tökéletesen, a légzés funkcióját „tökéletesen” helyettesíti a száj, azonban az egészséges közérzethez és a szellemi fejlődéshez rendkívül fontos az akadálytalan orrlégzés. Nyugalmi állapotban és alvás közben az orrlégzés a normális állapot. Az orrlégzés során a belélegzett levegő felmelegszik, megtisztul és kellő mértékben párássá válik, mindeközben élénkíti a vérkeringést.

„Ottó”

Ottóval egy óvodai hospitálás során találkoztam. Arra kértek meg a pedagógusok, hogy nézzem meg az óvodai csoportjában őt, hogyan viselkedik, hogyan tudja hasznosítani az óvodai foglalkozásokat. Az óvodában anyanyelvi-, és szabad játékot láttam. A kisfiú – akit Ottónak neveztünk el –, a szőnyegen játszott egy barátjával. Rögtön feltűnt, hogy szája állandóan nyitva van és a többiekhez képest is hangosabban beszélt a társával. Kezeinek repdeső mozdulatai egy kisbaba önkéntelen mozgásaira emlékeztetett. A játékváltáskor ugrándozott, széles mozdulatokkal gesztikulált.

Jelek

Ahogy velem szemben ült a szőnyegen, arcának aszimmetrikus volta ragadott meg. A szeme alatti táskák a kialvatlanság benyomását keltették. Szájából kilógó nyelve, kissé koordinálatlan mozgása koránál jóval fiatalabbnak mutatta.

A játékideje nagy részében kirakós játékkal játszott, újabb és újabb kirakósokat vett elő, azokat gyorsan átlátta, és kirakta. A szabad játék befejeztével az óvónő a játékok elrakását kezdeményezte, amit Ottó szinte meg sem hallott, és láthatóan a csoporttörténésekből „értesült” a teendőkről. A beszélgető körben az anyanyelvi foglalkozás során, az elmondott versekbe később, vagy egyáltalán nem kapcsolódott be, inkább azok ritmusa, és a körülötte lévők szájmozgása segítette őt a versazonosításban. Egyre többször fogalmazódott meg bennem a kérdés: Jól hall-e ez a kisfiú?

Saját csoportjában kedvelik, elfogadják, szívesen játszanak vele, de mihelyt másik csoportba kerül, más felnőttekkel kerül kapcsolatba, visszafogottá, visszahúzódóvá válik. Az óvónő elmondása szerint a feladatok általában nem kötik le, énekeket és verseket nehezen jegyez meg, olykor halandzsa-nyelven beszél. Fáradékony, de. fél 11 körül már kimerült, sokszor sír is. Mégis, az alvásidő alatt nyugtalan, „jár a keze-lába”.

Az édesanyával

Az édesanyával történő konzultáció megerősítette az óvodában megfigyelteket. Ottó otthon is szívesen mondókázik, de bonyolultabb verseket nem szeret tanulni. Szeretnek együtt főzni, sütni, kirakózni.

A kora gyermekkorról beszélve kiderül, hogy a kisfiú sokszor szenved a fülgyulladásoktól. Beszédfejlődésében „lusta volt” elindulni, igazán az óvodáskorban kezdett el mondatokban, összefüggően beszélni. Az édesanya elmondta, hogy fia éjjel is nyitott szájjal alszik, és nem emlékszik olyan hosszabb periódusra, amikor az orrán vette volna a levegőt. Egy éve vették ki Ottó orrmanduláját, de a kisfiú azóta is horkol éjszakánként.

Ottó tipikus képét adja azoknak a gyermekeknek, akik a fül, az orr, illetve az orr-, és garatmandula problémáik következtében „kénytelenek” szájon keresztül levegőt venni. A szájon keresztül való állandó (krónikus) légzésforma gyakorlatilag kiiktatja egy szerv (az orr) működését, így megszűnik az illatok, szagok érzékelése.

A rágás

Ennek az ősi érzékelési formának jelentős szerepe van a korai emlékek felidézésében, az anya-gyermek kapcsolat sorozatos megerősítésében. Az evés is nehézségeket jelent számukra, legfőképpen a rágás. Étkezéskor szinte „egyszerre” kellene rágniuk, nyelniük és levegőt venniük.

A három szükségletből leginkább a rágásról tudnak lemondani. Ezért inkább a pépes, vagy a gyorsan lenyelhető ételeket szeretik, amik aztán várhatóan újabb (emésztési) nehézségeket okoznak hosszú távon. A kevesebb rágás renyhévé teszi a száj körüli izmokat, amik a tiszta beszédartikuláció kialakulását gátolják.

A légzés természetes formája az orrlégzés, ami nyugodt és egyenletes, ezáltal fokozatosan tölti meg a hasi, a mellkasi és vállövi területeket, míg a szájon át történő légzéskor gyors, kapkodó légzésritmus alakulhat ki. Ha a gyermekek éjszaka is szájukon át veszik a levegőt, alvásuk is nyugtalanná, felszínessé válhat. Nem tudnak jól, mélyen pihenni, kialakul a krónikus fáradtságérzés.

Meglepő hatás

Az orrlégzés „kiiktatása” másrészt nagymértékben megnehezíti az orrmelléki üregek átszellőztetését. A kiszellőztethetetlen, beszűkült üregekben összegyűlő folyadék besűrűsödik, és tökéletes „táptalajává válik” a gyulladásos folyamatoknak. A gyulladások következtében az ezekkel az üregekkel közvetlen kapcsolatban álló fül járatai megtelítődnek, majd aztán eltömődnek, ami krónikus középfülgyulladáshoz vezet. Ez pedig egyértelműen a hallást károsítja.

Következmények

Ha a gyermek nem hallja tisztán sem a saját belső hangját, sem a külső hangokat, bizonytalannak, sutának érzi önmagát. Az az érzése, hogy mindig csak követi az eseményeket, mindig lemarad, mindig ő az utolsó. Egyre kevésbé lesz kezdeményező, egyre kevésbé tudja baráti kapcsolatait megtartani. Elvesztheti önbecsülését, önértékelését. Mindemellett ép intelligenciája tükrében rálát arra, hogy egyre nehezebben tanul, nehezebben koncentrál, nem tudja kiszűrni a helyzetek kulcsingereit, ami pedig őt egyértelműen segítené egy-egy feladat megoldásában.

Hosszútávon

Így jelenik meg hosszútávon jó intelligenciaszint mellett az általános fejlődési elmaradás mind mozgásban, mind az értelmi területeken, mind az érzelmi és szociális környezetben. Mindennek igazi szenvedő alanya a gyermek, aki ugyan tud erről a folyamatról, de nem tudja megfogalmazni, hogy mi és hogyan történik benne. A kezdeti próbálkozások után feladja, hogy megértsen és megtanuljon dolgokat.

Ebben a helyzetben senki más nem tud segíteni a gyermeknek, mint a felnőtt, jelesül a szülők, a pedagógusok és az orvosok. Ha nem jön időben a segítség, a gyermek magára marad……