A cikk második részének fő témája a zárt és nyitott terek kérdésköre.

 

 

 

Bútorok az óvodában

Gyönyörű, új kis konyha, fodrász szalon, zöldséges pult, bábszínház. Szupermarket. Kuckó, kuckó hátán. Megmozdíthatatlanul. Fölöttük esetleg még galéria is. Beépítve. Funkcióját vesztve, kihasználatlanul. Mind-mind betöltik, és megülik a teret. A nagy, szabad terek „véglegesen” berendezve. Nincsen egy szabad falfelület. Olykor még a plafonról is lógnak a dekorációk.

Kuckók, melyeket különböző szerepjátékokhoz alakítanak ki, a teret szeparált részekre osztják, megakadályozva, hogy egyszerre több gyermek tudjon jól együtt játszani (Egy ilyen kis kuckóban max. 3-4 gyermek fér el). Az ilyen téri elrendezés (a szűk kuckók, stabil helyhez kötöttség) feszültséget teremt a hely szűkössége miatt, ha tényleg többen szeretnék azt egyszerre használni.

Az indulatok felerősödnek, egyre több konfliktushelyzet alakul ki, és a gyermekek sokszor nem találnak más „kiutat a szűk-ségből”, mint az agresszív megnyilvánulást.

A gyermekek kevéssé játszanak egy helyben, vagy olyan kevés mozgással, ahogyan azt mi, felnőttek szeretnénk. Ezért hamar otthagyják a kuckót, vagy, a kuckó játékait kihozzák az eredeti térből a nagyobb térbe, ahol végre játszani tudnak szabadon mozogva. A tér átláthatóbb számukra, a játékhatárokat maguk húzzák meg (és be is tartják). A szerepjátékos kuckók, a fodrász szalon pedig árván, kihasználatlanul – kidobhatatlanul és leselejtezhetetlenül –, kirabolja a gyermekek játszó-terét.

 

Mire jó, mire kell a kuckó?

Tömegével semmire. Egy-két kuckónak azonban nagyon örülnek a gyermekek. Ahol pihenhetnek, ahol a visszafogottabb, a nagyobb csoportlétszámot nehezen toleráló gyermekek nyugodt játék-teret találnak. Ezeket ilyen formán e céloknak megfelelően érdemes berendezni: bárányszőrrel, szivaccsal, párnákkal, néhány könyvvel.

Több helyen láttam „mobil kuckókat”, amiket a gyermekek maguk állítanak össze a játék jellegéhez alakítva, amit a játék után aztán el is tudnak rakni. Ha a gyermekeknek kisebb játéktérre van szükségük, akkor egy-egy kiegészítő elemmel, könnyen mozgatható, jelzésszerű eszközzel tudják ők maguk biztosítani azt, a játéknak és a résztvevők számának megfelelően. Mindent, kreatívan felhasználnak erre (ha megengedjük nekik).

A galériák

Mindenek előtt megosztó teret jelentenek (megosztja a gyermekeket, megosztja az óvónő figyelmét, megosztja a közös játék kialakulásának lehetőségét). Nem igazán jól kihasználható tér (egyszerre – a galéria méreteitől és stabilitásától függően- a csoport csak egy része, néhány gyermek lehet csak fenn). Funkciójában meghatározhatatlan teret jelent (bármi lehet, de mi az, ami specifikusan galériás tevékenység?). De legfőképpen nem adja meg a jól átlátható tér biztonságát sem a gyermeknek, sem a felnőttnek. Olykor olyan alacsonyak ezek a galériák, hogy felnőttként sem fenn, sem lenn nem lehet kiegyenesedni, így a felnőtt csak ülve tud együtt lenni a gyermekekkel.

A túlságosan összeszabdalt terek tehát szétszabdalják a csoportot is. Sok „gyújtópont” alakul ki, a rendetlenség egyre nőhet. Miközben a mi deklarált célunk: hogy a csoport jól együtt játszó csoporttá váljon. A szétszabdaltság nem fog egységet kovácsolni.

A tér és a jó csoport

Hogyan is járulhat hozzá a tér a jól együtt játszó csoport kialakulásához?

A tér tágassága fizikai mintát ad a szellemi és lelki térteremtés számára. A tág tér lehetőséget ad arra, hogy a gyermekek gondolatai, érzései, a másikhoz való kapcsolódási vágya teret kapjon, és kifejezésre jusson. A tág térben helye van a gyakorlati térnek, az érzelem átadó-, és visszatükröző térnek, a kapcsolódás fizikai és lelki terének.

Az akadályokba nem ütköző tág térben összeérhetnek a gyermeki lélek-terek, és lehetőség van arra, hogy közös, egymásra rezonáló tér jöjjön létre. Ebben a Másik közvetlenül megszólítható, megérinthető, meghívható (például egy közös játékra). Ez a tér szabadon bemozogható. A szabad mozgás megteremti a saját hely megtalálását, ami ugyanakkor rugalmasan változtatható, és teret ad a változó összetételű játszócsoportok változó játékaihoz is. A tág tér számunkra mindenek előtt a „földi teret” jelenti, az anyaföld terét, ahol a gyermek biztonsággal, szabadon tud mozogni.

Gyakori helyzet -, és helyváltoztatásai biztosítják számára a pihenés és az aktivitás optimális egyensúlyát. A biztonságos térben megélt, a gyermek számára természetesen megjelenő, a mesei kettős tudathoz hasonló „mintha-tudat” segítségével létrejövő képzeleti tér teszi lehetővé a szabadon mozgó fantázia kreatív megjelenését a játékban, kapcsolatokban egyaránt. A képzeleti tér csak akkor tud megnyílni, ha fizikai tere van.

Beszűkülő kreativitás

Az asztalokkal és egyéb dekorációkkal agyonzsúfolt csoportszobában a kreatív tér nagyon beszűkül, akadályokba ütközik. Kiteljesedését gátolja az instabil fizikai helyzet is (széken ülés), valamint a felnőtt elvárások jelenléte. Ha a felnőtt megmondja, hogyan kell a ülni, játszani, rajzolni, és mindezt helyileg pontosan ki is jelöli, a képzelet megnyílását a fizikai elfáradás szárnyát szegi, legátolja azt.

A közösen együtt játszó gyermekek egy közös érzelmi térben hangolódnak egymásra, kialakulnak az együtt mozgások, gyakoribb a szemkontaktus, felveszik egymás ritmusát mind fiziológiai szinten, mind a tevékenységek szintjén. A felnőtt számára is átláthatóbb ez a helyzet, kevesebb beavatkozást igényel, és a gyermekek a felnőtt figyelmi terében képesek egyre mélyebben magukra, másokra és a közös játékra figyelni.

Ha nem kell állandóan a felnőtt elvárásainak megfelelniük, akkor ebben a figyelmi és bizalmi térben képesek önmagukat fegyelmezni, a játék adta lehetőségeket maximálisan kihasználni, és ebben a helyzetben másokat is megtartani. Bár látszólag a felnőtt „nem csinál semmit”, az egyik legnagyobb kincset adja a gyermekeknek, a szeretettel és a teljes odafordulással megélt hitet abban, hogy a gyermekek képesek és tudnak egymásra figyelve, jól együtt játszani.

A cikk előző részéhez kattintson ide!

A csoportszoba és a gyermekek – I.