A belső hang kialakulása
„A hangot csend veszi körül. Hangot akkor hall az ember, amikor beáll a csend. A hang “tart”. Eltart egy darabig és mégis vég és kezdet nélküli…”
(Georgiades)
Az óvodás gyermekeink hangosak, sokszor úgy tűnik, mintha nem is tudnának csendben, halkan beszélni. Sokszor van körülöttük, bennük zaj, szinte lehalkíthatatlanok, leállíthatatlanok, kifáradhatatlan örökmozgók.
Szükség a csendre
Mindennek természetesen megvan a maga idegrendszeri,- fejlődésbeli sajátosságokból fakadó miértje. Kisiskolás korban mindezt lassan felváltja majd a nagyobb figyelmi koncentráció, az elmélyültség, a lecsendesülés.
Ez azt jelenti, hogy az óvodáskorú gyermekeknek nincsen szükségük a csendre? Ennek természetesen ellentmond mindaz a tapasztalat, amit akár otthon, akár az óvodában megfigyelhetünk. Gyerekeink szeretnek elmélyülten, hosszan, csendben játszani.
Hogyan tudnak önmagukban csendet teremteni? Mi kell ahhoz, hogy megszülethessen bennük saját belső hangjuk?
A csend létrehozása
A csend megszületéséhez -akármilyen furcsa-, tér és idő kell. A csend és az elmélyülés személyes teret, és személyes időt „kér”. Az önmagunk körül kialakuló „potenciális téri és idői dimenzióban” jelenhet meg az a belső párbeszéd, amit saját magunkkal, másokkal, a minket körülvevő tárgyakkal folytatunk, ahol megjelenhetnek a mozgás, s a „bemozgott területen” a belső képek, amikből megszülethetnek a szavak.
Mesehallgatás
A mesehallgatáskor a hallott szavak nyomán alakulnak a saját belső képek, amikben „tárolódnak” a mesei szavak. A mese nyomán megalkotott képek válnak ebben a csend adta empátiás térben egyedivé, és a belőlük születő szavak a mindennapi élmények megfogalmazása során válnak saját szavakká. A saját szavak érzésekkel kapcsolódnak össze, mintegy megerősítve a gyermekben a teljességet, a magabiztosságot, az önállóságot, a tartást. Az érzések olykor színek a gyermekek számára, amikben a szavak megformálódnak,
„Jó érzést adtak a színek nekem, a színükkel, és hát így nagyon jól éreztem magam. A piros adta a szeretetet, a zöld a játékokat, a lila, hogy mindig lesz Nap, ami süt, a kék, hogy lehet fürdeni, az arany fényt adott, a rózsaszín pedig a boldogságot…”
…és nagyon sokszor a csend összecseng a dallammal, a zenével, s a szavak ebben a különleges kottában csendülnek fel:
„Nagy csend van, és akkor lehet hallani a víz zenéjét. Hegedűn lehet hallani, nagyon szép.”
Jótékony hatások
A gyermekek nagyon jól érzik, hogy a csend valami egészen különleges finom, puha „anyagból” van, amibe olykor jólesik „csak úgy” elpihenni, beburkolózni, (talán egy zajosabb, mozgalmas és kimerítő tevékenység, időszak után), és átadni magukat a csend hullámain megjelenő érzéseknek, a nyugalomnak, békének. Ilyenkor érkeznek meg hozzájuk a csend „nagykövetei”: a tündérek és az angyalok. Egy 6 és fél éves nagylány így fogalmaz erről:
„A csend a szívben születik, pontosan a leges-legközepében. Amikor a legnagyobb itt a csend, a tündér varázsol egy mandalavirágot, és a szirmaiban vannak a szép szavak, meg a hangok. Amikor kinyílnak a szirmok, akkor mese és zene lesz belőlük.”
Belső hang
Ebben a lélek-csendben, a lélek-rezgésekkel átszőtt érzések nyomán születik meg az a belső hang, amelyre később is mindig számíthatnak a gyerekek. Az a hang, mely közvetíti a legmélyebb érzéseket, értékeket. Nem a harsány, világi értékeket, hanem az önmagához, a Másikhoz, a Szeretethez vezető út értékeit.
Mi felnőttek is előhívhatjuk gyermekkorunk egy-egy ilyen csendes pillanatát, hiszen ezek felejthetetlenül bennünk vannak. Talán ebből születnek azok a legszebb tündérmesék, melyeket édesanyaként, vagy édesapaként mesélünk egy-egy estén gyermekünknek, s csak a mese végén fogalmazódik meg bennünk, hogy is jutott ez az eszembe? A gyerekek persze tudják, nem a mama, vagy a papa esze, hanem a szíve mesélte ezt a mesét, és újra és újra ezt kérik álomba ringató mesének.
A cikkek szerzői joga a szerzőt illeti, így annak felhasználásához előzetes, írásbeli vagy szóbeli engedély szükséges