Kapcsolatainkat nagymértékben meghatározza az előző generációktól öröklött temperamentum és a környezet (a család) hozzánk való viszonyulása a gyermekkorban.
Mi is a temperamentum?
Temperamentumunkból „kiolvasható” aktivitásunk mértéke, (az, ahogyan kifejezzük érzelmeinket), az egyes helyzetekre adott válaszkészségünk és a másokhoz való viszonyunk (tehát befolyásolja az aktivitást, az emocionalitást, a reaktivitást és a szociabilitást). Minél erősebb egy temperamentum, annál jobban az befolyásolja a környezetét, minél gyengébb, annál inkább érvényesül a környezet hatása. Míg a temperamentum egy öröklött és legtöbbször automatikus válaszokban megnyilvánuló reakciómód, addig a karakterünk kidolgozása „életmű”, melynek eredménye egy egészséges, a teljességet magába foglaló kapcsolódási minta önmagunkhoz, másokhoz, és a transzcendens világhoz.
A magunkkal hozott temperamentum, vagy vérmérséklet, és a belátásunkat, átgondoltságunkat igénylő karakterünk szimbolikusan is jelzi azt a „hőmérsékletet”, amennyire felmelegítjük kapcsolatainkat. Már az ókorban Hippocrates leírja nekünk a négy vérmérsékleti típust. Tudását minden kor felfrissíti, örök, emberi mivoltunknak és a korszellemnek megfelelően „aktualizálja” (manapság Robert Cloninger a St. Louis-i Washington University kutatója foglalkozik evvel a témával).
Óvodás gyermekeink közösségben megfigyelhető kapcsolódásit is nagymértékben befolyásolja „nyers” temperamentumuk.
Kolerikus
A legerőteljesebb, legkitartóbb temperamentuma a kolerikusaknak van, akik kapcsolataikat szélsőséges módon forróra hevíthetik, de lehet, hogy jéggé dermesztik. Vagy mindent odaadnak, vagy mindent visszavonnak. Életerősek, hevesek, gyorsak. Óvodás (kolerikus)gyermekeink reggel szinte „berobbannak” a csoportba, vidámságot, hangosságot, frissességet hoznak magukkal, de ha „rossz passzban” vannak, szélsőségesen dacosak, frusztráltak és elkeseredettek lehetnek.
A játékban ők az irányítók. Beleszeretnek saját ötletükbe, aminek megvalósításához eleinte megpróbálják megnyerni a többieket, hogy aztán teljesen átvegyék az irányítást, „leosszák” a szerepeket. Nehezen alkalmazkodnak, nem tűrik az ellentmondást. A náluk nagyobbakkal, vagy a felnőttekkel hamarabban tudnak szövetséget kötni, mint kortársaikkal (a velük egyenrangúakkal), míg a náluk kisebbeket, gyengébbeket egyértelműen maguk mögé parancsolják. Ezért ők a kiegyensúlyozó (kiegyensúlyozott) felnőtt –gyermek kapcsolatban működnek jól.
Az étkezésben szeretik a csípős, erős, karakteres, fűszeres ételeket, ami tovább fokozhatja „hevességüket”. Céltudatosak, óriási kitartásuk és akaraterejük van, gyorsan tudnak dönteni, és gyorsan cselekszenek. Jól és pillanatok alatt átlátják a helyzeteket, gyakorlatiasan irányítják azokat. Jól megfigyelik a körülöttük zajló történéseket, és nem riasztják el a veszélyek sem.
Ha nem tudnak helyet teremteni mások számára a világában, akkor nem tudnak másokra figyelni, empátiával feléjük fordulni, aminek következtében egyre inkább megmerevednek, „keményfejűvé”, túlságosan öntudatossá, olykor hajthatatlanná válnak. Egyetlen más temperamentumnak sem kell annyit „dolgoznia” magán, mint a kolerikusnak, mert ingerlékenységük, dührohamaik, tombolásuk és csapkodásuk mind önmaguknak, mind másoknak nagy kihívást jelentenek. A közösségben mégis ösztönzők, mert mindig aktívak, örülnek, ha középpontban lehetnek, elmondhatják, amit tudnak.
Ez a 3 és fél éves kislány a gyertyát, a gyertya lángját lerajzolva ezt fűzte a rajzához: „Fölfelé világított a lángja, és én ilyen fénylős gyertya voltam, és még a csillagok is fényesek tőlem, mert elértem őket az égen.” A képen jól láthatóak körülötte az apuka csillag, az anyuka csillag, a csillagpapa, a csillagmama, és a csillaggyerek. Középen ő van.
Tisztelik a tekintélyt, a tudást. A felnőttől azt várják, hogy „partner legyen” (okosabb, ügyesebb, bölcsebb), akivel „konzultációkat folytathatnak”, akik segítik őket a döntéseikben. Alternatívákat, magyarázatokat kérnek. Mindemellett elemi szükségük van arra, hogy ezt a „határozottságot” felmelegítsük, vagy éppen lehűtsük, de mindenképpen hosszasan, gyengéden átöleljük. Hosszú távon a legnagyobb ajándék, ha lehetőséget adunk számukra saját belső csendjük kialakítására.
Szangvinikus
A gyorsan „lángra lobbanó” szangvinikus temperamentumú lelkek a jelenben élnek. Érzéseik, kapcsolódásaik is a jelennek, az adott pillanatnak és helyzetnek szólnak. Könnyen váltanak, minden új helyzetet nyitottan, kreatív, eredeti ötlettel és óriási fantáziával töltenek meg. A szangvinikus gyermekek könnyen szeretnek és „kiszeretnek”, könnyen megharagszanak, de könnyen meg is bocsátanak. A szangvinikus alapvetően egy barátkozó, vidám, jóindulatú, lelkesítő, érzékeny társasági lélek. Mozgásában is könnyed, szinte légies. Ez a légiesség azonban a felszínesség, a szétszórtság felé viszi.
Nagyon nehezen tűri a monotóniát, a „sor-feladatozást”, az egyhangú ismétléseket, ebben hamar elfárad. Legszívesebben állandóan mozogna, „örökmozgó”. Hajlamos túlpörgetni magát, ezért több alvást igényel (még délben is, nagycsoportban is!). Nagyon sok folyadékra és sok gyümölcsre van szüksége. Kifejezetten kedveli az édességet, a csokoládét, bár ezt érdemes inkább odaajándékozni a melankolikus társaknak, és neki inkább szárított gyümölcsöket, magokat adni.
„Életfeladatuk”, hogy megtanuljanak kitartóan végigvinni valamit, amiben leginkább az apró sikerek és örömök segítik őket. Sokat kell dicsérni őket (minden apró lépésnél, amikor (már századszor) odaszaladnak hozzánk egy munkafolyamat során, hogy „ugye milyen szép?”) Minden kreatív, aktív és többnyire gyorsan lejátszható játékot nagyon szeretnek.
Amikor a rajzáról mesélt ez a 6 éves nagylány, minden szava örömszó volt: „Amikor tündérré változok, érzem, hogy csupa szépeket tudok varázsolni a levegőmmel. Olyan szépet, mint a levegő-rózsa, ami akkor nyílik ki, amikor valakire ráfújom. Benne van a boldogság, amit küldök neki. Sok-sok levegő-rózsa szálldos, bármelyiket beszippantod, boldog leszel.”
A társasjátékban nehezen viselik a kudarcot, ezért inkább az egyszerűbb szabállyal játszható társasjátékokat, a kevesebb darabból álló kirakókat, puzzle -kat választják. A gyors, sikeres és látványos dolgokat szeretik.
A közösségben mindenkivel jól szót értenek, szívesen játszanak együtt a többiekkel, és velük is szívesen játszanak. Egy idő után kiszállnak a játékból, új tevékenységbe kezdenek, új kapcsolatokat alakítanak. A megtartó erő számukra is a felnőtt jelenléte. Arra „kell nekik” a felnőtt, hogy varázslatos (élet)szövésükhöz kis mennyiségekben adja kezükbe a fonalat. Nézzen rá az addig elkészült műre, és bíztassa a folytatásra. A folytatás benne van, a bíztatásból (mosolyból, ölelésből, gyengéd érintésből) van hiánya….